kommunista párt

Hullanak a fejek Kínában - Egymásnak esik a hadsereg és a párt?

Hullanak a fejek Kínában - Egymásnak esik a hadsereg és a párt?

Kínában nagyon nehéz a belpolitikát átlátni vagy elemezni, mivel nagyon kevés információ jut el a nyilvánosságig. Ennek ellenére is világos, hogy egy nagyobb horderejű változás szemtanúi lehetünk az országban. Legnyilvánvalóbb jele az, hogy magas rangú katonai és politikai vezetők kényszerülnek távozni pozíciókból, olyanok is, akik erősen kapcsolódtak a kínai elnökhöz. Az ügy hátterében mélyen húzódó feszültségek állnak, a belpolitikai rivalizálás pedig hosszan meghatározhatja a kínai politikai életet.

Rajta múlhat Kína jövője? - Kiderült, ki lehet az új szürke eminenciás

Rajta múlhat Kína jövője? - Kiderült, ki lehet az új szürke eminenciás

Kínában az utóbbi időben szokatlan sebességgel tűnnek el politikai vezetők, majd vádolják meg őket korrupcióval. A jelenség jóval mélyebb gyökerű lehet, a háttérben több politikai frakció csatározása húzódhat meg. Hszi Csin-ping kínai elnöknek egyensúlyoznia kell a hasonló belharcok esetében, közben a hozzá lojális csoportokat is helyzetbe szeretné hozni. A rendszerben ilyenkor nagy szerepe van az olyan embereknek, mint Csang Töcsiang, a rendszer talán legfontosabb háttéremberének - írja a Nikkei Asia.

Tisztogatás indult a világ egyik legerősebb hadseregében – Elit vezetők tűntek el

Tisztogatás indult a világ egyik legerősebb hadseregében – Elit vezetők tűntek el

Tíz éve nem látott magasságban cseréltek le hirtelen két parancsnokot is a kínai hadseregben. A egyik legfontosabb egység, a rakétahadsereg vezetőinek kellett most korrupciós vádak miatt távozniuk. Az eset nagy figyelmet kap, mivel Peking stratégiaváltozását jelezheti, ráadásul egybeesik a korábbi kínai külügyminiszter váratlan távozásával - írja a BBC.

A világ két legnépesebb országának rendeznie kellene a viszonyát

A világ két legnépesebb országának rendeznie kellene a viszonyát

Vang Ji, kínai államtanácsos sürgette Indiát, hogy stabilizálja a kétoldalú kapcsolatokat a közös határ mentén fennálló katonai feszültségek közepette. Az indiai külügyminiszterrel, Szubrahmanjam Dzsaisankarral az ASEAN jakartai találkozója során szervezett találkozón Vang hangsúlyozta, hogy a két nemzet között a gyanakvás helyett kölcsönös támogatásra van szükség.

Aggasztóan nemtörődöm a brit kormány a kínai fenyegetéssel szemben

Aggasztóan nemtörődöm a brit kormány a kínai fenyegetéssel szemben

A kínai hírszerzés "agresszív érdeklődést" tanúsít Nagy-Britannia iránt, és a brit kormánynak nincs hosszú távú stratégiája e probléma kezelésére - áll a brit alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának csütörtökön ismertetett átfogó helyzetértékelésében.

Akkora a baj Kínában, hogy hatalmi fordulat jön a jegybanknál

Akkora a baj Kínában, hogy hatalmi fordulat jön a jegybanknál

Pan Kung-sent kinevezték a Kínai Népbank (PBOC) kommunista párttitkárává, ezzel megnyitva az utat a központi bank kormányzói posztja előtt. Pan jelenleg a kormányzóhelyettesi tisztséget tölti be, és várhatóan a legmagasabb kommunista párttisztétségre való előléptetése után veszi át a kormányzói tisztséget. Mindez pedig arra utal, hogy komoly gondok lehetnek a kínai monetáris rendszerben.

Kitörhet Kínában is a Wagneréhez hasonló lázadás? - Van egy nyomós oka, hogy miért nem

Kitörhet Kínában is a Wagneréhez hasonló lázadás? - Van egy nyomós oka, hogy miért nem

A múlt hét szombati orosz zsoldosfelkelés hatására a közvéleményt nagyban foglalkoztatja a kérdés: vajon lehetséges-e más országokban is hasonló fegyveres lázadás? Egy brit diplomatával készített interjút a Financial Times a témában. Charles Parton szerint Kínában ez lehetetlennek tűnik, mivel ott a párt és a hadsereg nagyon szoros kapcsolatban áll egymással.

Totális összeomlás: kifújt az ellenzék, rakétaként lőtt ki Micotakisz

Totális összeomlás: kifújt az ellenzék, rakétaként lőtt ki Micotakisz

Jelentős győzelmet aratott a görögországi parlamenti választáson az Új Demokrácia (ND) nevű konzervatív párt a csaknem végleges adatok szerint, de Kiriákosz Micotakisz kormányfő pártja, többség híján, egyedül nem tud kormányt alakítani. A kormánypárt győzelme mellett azonban az ellenzék oldalán is számos váratlan eredményt hozott a hétvége; ismét nem igazán sikerült megjósolni az eredményeket a közvéleménykutatásoknak.

Kimondta a kínai elnök: háborúra készülünk

Kimondta a kínai elnök: háborúra készülünk

Megdöbbentő bejelentést tett Hszi Csin-ping kínai elnök az ország parlamentjében: az államfő kijelentette, hogy országa „háborúra készül”, azt azonban nem részletezte, hogy pontosan ki ellen, és mikor – Írja a Foreign Affairs.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.